top of page
  • nnfoto

Engedés

Ma nagy megvilágosodásom volt. Sok mindent helyre tettem magamban, ami nyomasztott már napok óta. Szükség is volt erre, mert reggel fejfájással és teli orral ébredtem. A testem is jelzett, hogy lazítsak. A tempón is meg a gondolataimon is.

Szeretem magasra tenni a mércét. Olykor túl magasra is, olyannyira, hogy végül át sem ugrom és aztán nagyot csalódok. Valahogy így voltam most is. Nagyon nagyon szerettem volna, ha mindenki jól érzi magát a nyaraláson. Próbáltam mindent megtenni, mégis viszonylag sok súrlódásunk volt, főleg a gyerekekkel. A nagy igyekezetben ugyanis elfelejtettem pár dolgot. Először is azt, hogy ők még csak gyerekek. Könnyebben elfáradnak egy hosszú úton, és olyankor könnyebben kibillennek az egyensúlyukból. Aztán azt is elfelejtettem, hogy a gyerekeknek nem biztos, hogy ugyanaz nyújt élvezetet egy nyaraláson mint egy felnőttnek. Erőltettem minden nap másik partot, meg kirándulást. Be akartam habzsolni a szigetet egy hét alatt. Meg akartam felelni… Kinek is? Tettem fel magamnak a kérdést. Talán lesz valaki aki a reptéren majd számon kéri, hogy hány nevezetességet láttunk? Hogy hány partszakaszon voltunk? Hogy elmentünk-e a sziget északi részére? Hát nem, nem lesz. Viszont a fiúk is meg én is - ha így folytatom, akkor majd úgy fognak emlékezni erre a nyaralásra, hogy végig veszekedtünk. Így aztán ma nem mentünk sehova. Csak a 3 percre lévő partra. Délelőtt csak Huby meg a nagyok - én próbáltam itthon regenerálódni Solymival. Ebéd után Szezi és Zente maga kérte, hogy menjünk vissza. Mind az öten mentünk és nem csináltunk semmit. Illetve a fiúk persze rákokat meg csigákat kerestek, meg a maguk által kitalált játékokat játszották. Solymi megsimogatott két arra járó kutyát, én meg csak néztem, néztem ki a fejemből és jól éreztem magam. Ez volt a legjobb napunk.


275 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentários


bottom of page