Szóval 41. Ez is csak egy szám. Prím szám. Nekem meg egy príma szám. A fiúk már előző este köszöntöttek saját rajzzal. Ma Huby és apu virággal. Biztos öregszem, de a nap egyik legjobb része mégis az volt, amikor egyedül lehettem egy órát egy kávézóban. Na jó a reggel is jó volt, mert kalácsot süthettem Szezi osztálytársainak, aztán fotózhattam egy két napos babát, akinek az (otthon) születésénél is ott lehettem. És jó volt a sütizés Szezivel kettesben, Szilvával a turizás, aztán jöttek Nonóék akiktől nagyon kedves és megható ajándékot kaptam. Megmondom őszintén, néha 14-nek érzem magam, néha meg 114-nek, de jó ez így. A számok sosem voltak a barátaim, hát most sem velük foglalkozom.
Fourtyone. It's just a number, a prime number. For me it's something I can be pride of. My birthday started the night before, when my sons gave their presents to me. And it went on this morning with flowers from my husband and my dad. I am surely getting old, because one of the best part of my day was that one hour I spent alone in a café. I feel grateful for the other parts as well. The photoshoot of a 2 days old babygirl, whose homebirth I was presented as a doula and a birth photographer. The hour spent with my eldest son, the other spent with my friend in a secondhand shop, and the present I got from my sister. Sometimes I feel I am fourteen, sometimes hundred and fourteen. But I really don't care about the numbers. We never been friends.
Comments